Drog



**********************************************

 
 
 
 
optikai_csalds_3_470
 
 
 
 
 
------------------------------------------------------------------------------------------------------------------ 
 

KEF-tréning a jövőért

 

(2010) Az egri Kábítószerügyi Egyeztető Fórum február utolsó hétvégéjén tartotta meg Parádfürdőn szokásos évi, három napos munka- és szervezetfejlesztő tréningjét. Az idei volt az első alkalom, hogy a tíz éve létező szervezet élén nem Dr. Szigethy Anna addiktológus főorvos asszony áll, aki még tavaly decemberben vált meg a KEF-től, s már búcsúzójában is elmondta, hogy a KEF szükség esetén továbbra is számíthat segítségére és szakmai munkájára, de biztos abban, hogy a szervezet a továbbiakban nélküle is sikeresen folytatja munkáját, ugyanis tudja, hogy egy elkötelezett, szakmailag felkészült, jó csapatot hagy maga mögött, amely az ország egyik legelismertebb Kábítószerügyi Fóruma. Utódja Czövek Andrea szociálpedagógus, az Eszterházy Károly Főiskola adjunktusa, a városi önkormányzatot képviselő társelnök pedig továbbra is Szeleczki János alpolgármester, aki szintén megjelent a hétvégi ülésen. A testület többek között véglegesítette az idei munkatervét, elkezdte szervezni a Tiszta élvezet fesztivált, megállapodott a régiós KEF-kapcsolatok kezeléséről, a városi KEF-fórum megtartásáról, az aktuális pályázati programok végrehajtásának részleteiről, a pedagógusok és a média felé történő nyitásról és a Városi Diáktanács, valamint az EGAL klub szerepéről, és az önálló internetes megjelenésről. A KEF következő ülésére márciusban kerül sor az egri Ifjúsági Házban működő Szín-tér-ben.

 
dscf3581_470dscf3596_470dscf3597_470dscf3600_470dscf3601_470dscf3615_470dscf3617_470dscf3618_470dscf3623_470dscf3644_470dscf3645_470dscf3665_470dscf3666_470dscf3667_470
 
 


 

Czövek Andrea az egri Kábítószerügyi Egyeztető Fórum új elnöke

 

2009. decemberi ülésén napirend előtt ünnepi külsőségek közepette köszönte meg eddigi munkáját az egri közgyűlés dr. Szigethy Anna főorvos asszonynak, az egri Kábítószerügyi Egyeztető Fórum (KEF) létrehozójának, most leköszönő elnökének. A búcsúztatás délután, szintén a városházán, a KEF soros ülésén folytatódott, ahol a tagság egyúttal az új elnök személyéről is döntött: A szervezet élére nagy többséggel Czövek Andreát, az Eszterházy Károly Főiskola Szociálpedagógiai Tanszékének adjunktusát, az Érted, Agria Alapítvány vezetőjét  választotta,  és kifejezte szándékát az alelnöki poszt létrehozására. Elnökjelölt volt még Estefán Bálint gyermek és ifjúságvédelmi koordinátor, és Juhász Mihály, az EGAL klub elnöke. A KEF társelnöke az Önkormányzat részéről továbbra is Szeleczki János alpolgármester.

Az egri KEF 2001-ben jött létre, dr. Szigethy Anna, a Heves Megyei Önkormányzat Markhot Ferenc Kórház Rendelőintézete Addiktológiai Gondozó és Drogambulancia vezetője, korábbi önkormányzati képviselő a megalakulástól töltötte be az elnöki tisztet egészen a tegnapi napig. Az elmúlt csaknem kilenc év alatt az egri KEF az ország egyik legjobban működő és legelismertebb Kábítószerügyi Egyeztető Fórumává nőtte ki magát, ami nem kis részben volt köszönhető fáradhatatlan, a legmagasabb szakmai szintet képviselő elnökének.

Mint azt dr. Szigethy Anna búcsúzójában is elmondta, a KEF szükség esetén továbbra is számíthat segítségére és szakmai munkájára, de biztos abban, hogy a szervezet a továbbiakban nélküle is sikeresen folytatja munkáját, ugyanis tudja, hogy egy elkötelezett, szakmailag felkészült, jó csapatot hagy maga mögött.

dr_szigethy_annaandrea_es_mihalykefsunshine_reggaegreen_kefkef_triotiszta_elvezet

 

Az egri KEF a neten:

http://www.kef.hu/Kef.aspx?ID=57e5f4ab-f84d-4402-bc46-8a414730b286&sel=INTRO

Postacím:

Kábítószerügyi Egyeztető Fórum (KEF)

Polgármesteri Hivatal, Ifjúsági referens

3300 Eger

Dobó tér 2.

472_470 

dont_drink_and_drive_02 
 
teteje haza e-mail címünk:

 
E-mail kuldese:
egal_kukac_agria_pont_hu




Ellenörző kód

Kérjük írja be a fenti ellenőrző kódot!